ŐSEINK "SZENT" ÁLLATAI: A TURUL ÉS A GRIFF

 

A turul

A turul kétszer játszik szerepet őseink hiedelemvilágban.

1. "Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében - olvassuk Anonymusnál - Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.". A Budai Képes Krónika szövegében a középső rész így hangzik: "Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". Emese gyermeke test és vér szerint az apáé volt, Ugek vezéré, aki maga is a Turul nemzetségből származott. Az álomban érkező turul a közvetlen ős, csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. A belső-ázsiai népeknél a víz szimbóluma a hatalmat jelöli. Egy tipikus dinasztikus eredetmondával van dolgunk, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövő jósoljon egy még nem létező dinasztiának.

2. A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték megtámadni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva, a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyük közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna valóban addig vonultak Európában nyugat felé, amíg a kerecsensólyom - a turul - fészkel. A múlt, a történelem igazolta, hogy a Turul-mítosz eltűnése - az Árpád-ház kihalása - indította meg a magyar önállóság megszűnését.

A madarak szerepe őseink hiedelemvilágában

A hun, a belső-ázsiai török és a magyar népművészetben fontos szerepet játszanak a madarak. Ezek közül legismertebb a kerecsensólyom (Falco cherrug) - a kutatók egy része e madarat határozta "turulnak" -, az altaji havasi sólyom vagy turul (Falco rusticolus altaicus), a szirti sas (Aquila chrisaetus), a szakállas keselyű (Gypaetus barbarus) és a fakó keselyű (Gyps fulvus). Maga a "turul" szó török eredetű (togrul, turgul=vadászsólyom, illetve "kiváló tulajdonságokkal rendelkező, kedvenc ragadozó madár"). Sólyom-ábrázolást találunk egy Noin-Ula-i szkíta szőnyegen, az issziki halomsír egyik halottjának övén, egy Kr.előtti 1200-ból származó mezopotámiai kődoboz tetején, egy Kr.utáni II. századi párthus király szobrán, egy VII. századi szászánida ezüsttálon és még sok tárgyon. Ott találjuk a hunok címerein, az avarok szíjvégein (keceli lelet), a honfoglalás kori rakamazi tarsolylemezen, hajkorongokon, gyűrűkön és a magyar királyok első címerszerűen ábrázolt szimbóluma is a turul volt. A magyar nyelvben három szó van, amely a sólyomra és a sólyomkultuszra utal: a "kerecsen", a "zongor" és a "turul". A középső a Zsombor férfinévben él tovább. Krónikáink után a "turul" szó - név - hosszú időre feledésbe ment, illetve el kellett felejtenünk. Csak a XIX. században került ismét elő őstörténetünk e fontos jelképe.

Rakamazi női ezüst

Akár a kerecsensólymot, akár az altaji havasi sólymot tekintjük turulnak - a vita eldöntése a szakemberek dolga - a turul a legjobb solymászmadár, de nem olyan ritka, hogy még senki nem látott volna olyant. Van bizonyos misztikus vonása, ami fantomszerűvé teszi, ezért válhatott az egykori hús-vér, létező madárból szimbólum. A turul volt az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. Ezért lehetett a magyarok uralkodóinak jelképe, majd így lett újra a Turul-legenda feledésével, a Turul-család kihalásával megint solymászmadár. Így szállt vissza közénk, és lett kerecsen-, vagy talán altaji havasi sólyom, egy olyan madár, amelyik létezik, mert sólyom, de nem létezik, mert füles sólyom nincs (Dúcz László).

Ősi magyar népmesénk hőse egy "isteni madár", amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának és a mese végén király lesz. Népmeséinkben egy embert magasba emelő turulmadár alakja is előfordul, amelyet repülés közben etetni és itatni kell; ezt örökíti meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón látható madár, amint karmai között egy nőalakot ment ki a rabságából. Ha a magasba emelt alak férfi, - mint az 5. számú korsón, - akkor a madár a hős társa, aki a társai által cserben (az alvilágban) hagyott hőst segíti vissza az emberek világába, hogy ott visszaszerezze az elrabolt menyasszonyát és az őt megillető trónt. Népművészetünkben is ott van a turul, egyre inkább háttérbe húzódva, pedig a turul a magyarok ősi, feledésbe merült hitvilágának máig fennmaradt főszereplője.

2. számú korsó

A griff

A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból. E nagy "madár", illetve mitikus lény biológiai őse az ázsiai sztyepvidéken élő 13 sasfajtából, 9 keselyűfajtából és 9 sólyomfajtából, valamint az ázsiai oroszlán (Panthera leon persica), a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) és az afganisztáni tigris (Panthera tigris virgata) létező alakjából alakult ki. A griffekről Európa a Kr.előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit. Ezen híradások szerint "a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén (?) túl eső hegyekben őrizték az aranyat". A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák "szárnyas tigriseiről". Ott találjuk a "szárnyas tigris" ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken. A török és perzsa emberek a griffet - a szimurgot - és a többi "összetett állatot" sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei. Valamilyen tévedés folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a "szkíták földjére" teszi.

Koronázási palást

A középkori irodalomban a griff "szörnyként" jelenik meg, ugyanakkor a belső-ázsiai állattartó népek griffje jóságos, bölcs és segítőkész. Az ordoszi bronzok és más hsziungu ábrázolásokon gyakori a szarvasra lecsapó griff, de ugyanez jelenik meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón. László Gyula írja, hogy "szinte úgy hat Nagyszentmiklós, mintha a Kínától a Kárpát-medencéig terjedő eurázsiai műveltség és művészet időtlen jelképe lenne". Kézai Simon így ír a griffről: "Ama pusztaság hegyeiben (Szittyaország) kristály található, és a griffek fészkelnek ott és ott költik ki fiókáikat a legisfalk madarak, melyeket magyarul kerecsennek hívnak". Megjelenik a griff a magyar népművészetben. Az egyik változatban fokozatosan követhető a ragadozó madár ábrázolásától a füles madáron, a griffen, az oroszlángriffen keresztül az oroszlánig. A másik változatban főisten ábrázolásaként, fejedelmi nemzethősként és táltosként ábrázolják. A Fehérlófia mesetípus 58 magyar változata közül 17-ben megjelenik a griff, a "nagymadár", amely oltalmazza a hőst. Ez a madár igen nagy, hegytetőn vagy óriás fa tetején fészkel, a sárkány ellensége, akitől a hős a griff fiókáit megvédi és ezért elnyeri a griff háláját. A griffmadár a magyar mondavilágban egy nagy, csodás oltalmazó lény, amely alakja a mesékben és fejedelmi mondákban távoli eredetet mutat. A belső-ázsiai török népek meséiben és mondáiban a szimurg, smaragd anka vagy zülülő madár néven szerepel.

- A griff szerepe a belső-ázsiai népeknél igen sokrétű. Horváth Izabella ezt öt pontban határozta meg.

1. A főisten ábrázolása és szerepköre. A török népek körében az állat alakú szellemeknek különböző rangjuk volt, és ezek között a ragadozó madarak voltak a leghatalmasabbak. Az ilyen jellegű ábrázolás, amely közel kétezerötszáz éven át követhető a pusztai népek művészetében, azt jelenti, hogy a hit, amely a művészeti alkotások mögött rejlik, igen mélyen gyökerezett a népben és a társadalom szerves része volt.

2. A fejedelmi nemzethős ábrázolása és szerepköre, ami azt jelenti, hogy mivel a mesebeli griff éppúgy előfordul Attila hunjainál, mint a griffes-indás avaroknál, a török népeknél és az ujgur kánoknál, ezért e népekkel való kapcsolat erős köteléke a fejedelmeknek.

3. Szakrális fejedelem ábrázolása és szerepköre. Ha a fejedelem fő szerepét a sztyepi művész ábrázolni akarta, a négylábú griff, - az égi madár és a földi hatalom oroszlánformájának összeforrása - képét alkalmazta.

4. A táltos ábrázolása s szerepköre, ugyanis a táltos szelleme őseink mitológiája szerint állatalakot is tudott ölteni, de csak annak az állatnak az alakját, amelyik a táltos nemzetségének az állatőse volt. A négylábú griff, amelyik lóra vagy egy másik griffre támad nem akármelyik, hanem a fejedelmi nemzetségből származó táltos állat alakú szellemét ábrázolja.

5. A szakrális fejedelem mint táltos ábrázolása és szerepköre. A magyar Árpád-házi pénzeken található emberfejű griffek párhuzamait a keleti puszták népeinek hagyatékaiban is megtaláljuk. A szakrális fejedelem ugyanis nemcsak arra volt hivatott, hogy népe oltalmazója legyen, hanem, mint az ősei és az Isten földi alakja, az ég és a föld közötti közvetítő is volt. Ez annyit jelent, hogy valamilyen formában táltos szerepe is volt és ezt a griff alakjával fejezték ki.

7. számú korsó

A daru

A daru a magyarság ősi vándormadara, amely kapcsolatban állt ősi hitvilágunkkal. A darunak Közép- és Belső-Ázsiában két válfaja ismert, a közönséges vagy szürke daru (Grus grus) és a pártás daru (Anthropoides virgo). Daru-szobrot ma is találunk Belső-Ázsia énekmondóinak és gyógyító embereinek a háza előtt. Egymagában, egyik lábában követ tartva az éberség jelképe. Ott találjuk a Tiszaeszlár-Bashalomban talált X. századi ezüst karperecen ötosztatú tulipánt őrizve. A koronázási palást szegélyén pártás daruk vannak egy központi ötosztatú tulipán két oldalán, a korongok közti mezőben. Ilyen formában találjuk IV. Béla XIII. századi címerében. Párosával, őrmadárként, hosszú nyakú formában ott látjuk a XIII. és XIV. századi magyar pénzeken, Károly Róbert dénárján egy életfa két oldalán, bár rövidített lábakkal.

Palást gallér
Vissza a tartalomhoz